#Orbán Viktor

LMP: hozzák nyilvánosságra a moszkvai tárgyalások részleteit

Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy ismertesse moszkvai tárgyalásainak részleteit, és számoljon be róla, mit ígért "a baráti kölcsönért" cserébe Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Vágó Gábor parlamenti képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra hivatkozik, hogy a miniszterelnök a sajtóértesülések szerint 4,6 milliárd dolláros "hitelt kért és kapott".

MTI


Levelet kapott Orbán az egészségügyiektől

Több egészségügyi szakmai szervezet közös nyílt levélben Orbán Viktor miniszterelnöktől kért mentességet a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről rendelkező kormányhatározat alól, illetve azt kérik, hogy a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozók részére az elmaradó nyugdíj helyett biztosítsák az azzal megegyező mértékű, jogszabályban rögzített jövedelempótlást.

MTI


Bajnai vitára hívja ki Orbán Viktort

Bajnai Gordon személyesen hívja vitára Orbán Viktort, élőben, televízióműsorban vagy bármely más médiumban, akár kormánypártiban is - írja az Együtt 2014 közleményben. Az egyesület várja az álcivilek elszámolását a plakátkampány költségeivel.

hvg.hu

Orbán a túlzott magabiztosságtól óvta a Fideszt a gyulai tréningen

Bár lesújtó véleménye volt a szétesett ellenzékről, óvta az elbizakodástól a kormánypárti képviselőket Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP gyulai zárt frakcióülésén. Értesüléseink szerint a miniszterelnök-pártelnök külön kitért az uniós pénzeket kezelő hazai rendszer hiányosságaira, a fejlesztési ügynökség túl nagy önállóságára vezetve vissza a pályázati pénzek kifizetésének megcsúszását. Forrásaink szerint a laza miniszterelnök „csapatépítő tréninget” tartott az övéinek.

hvg.hu


Orbán példaképe Törökország

Orbán Viktor példátlannak nevezte a török gazdasági sikert, Recep Tayyip Erdogan pedig az EU-csatlakozás támogatásáért hálálkodott. A két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján gazdasági, turisztikai, kulturális kapcsolatok erősödéséről volt szó.

hvg.hu

Kemény írásban megy neki a Fidesznek a Guardian

Bayer Zsolt január eleji, Magyar Hírlapban megjelent romaellenes írásával kapcsolatban közöl egy elemzést a Fidesz politikájáról a brit Guardian. A lap internetes kiadásának cikke azt boncolgatja, hogyan lett elfogadott egy súlyos holokauszt-múlttal rendelkező európai országban az, hogy valaki nyíltan vállalja a gyűlöletbeszédet, és hogy ez hogyan vált részévé a Fidesz hatalmi stratégiájának.

hvg.hu


VV: kit győz meg Orbánék számlás trükkje?

A kormány villany- és gázszámlás hókuszpókusza nem csodafegyver: aki szegényebbnek érzi magát, annak ez a szöveg hamisan fog csengeni. Aki így is, úgy is hinni akar Orbán Viktorban, azt egyáltalán nem kell ilyen gyermeteg szájbarágással meggyőzni - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu


Felbolydul Budapest: ma jön a török kormányfő

Forgalomkorlátozásokra kell ma számítani a török kormányfő látogatása miatt a fővárosban: reggel több helyen parkolási, illetve megállási tilalom lép életbe, délelőtt pedig egy ideig rövidített útvonalon, a Közvágóhídtól a Kossuth Lajos térig jár majd a 2-es villamos.

MTI

Orbántól várnak eligazítást a napi botrányok miatt izguló fideszesek

Az oktatás államosítása okozta botrányok, az uniós pénzek kifizetésének csúszása, a kormányzati szándék ellenére nem csökkenő rezsi, a sok konfliktust kiváltott földtörvény – ezekben a témákban számítanak jelentős vitára a gyulai frakcióülésen a hvg.hu kormánypárti forrásai. Sokan úgy vélik, ezeken a kérdéseken áll vagy bukik a Fidesz-KDNP 2014-es választási sikere. Információink szerint a kormány az ülés végén "nagy" bejelentésre készül, ami a víz- és szemétdíj-csökkentéssel lesz kapcsolatos.

M. László Ferenc

Orbán-maszkosok várják Orbánékat

Orbán-maszkban tiltakoznak majd az ellenzékiek a Fidesz-KDNP-frakcióülés holnapi első napján Gyulán - közölték a szervezők a beol.hu Békés megyei híroldal szerint.

hvg.hu


Pseudo-tárgyalásban vagyunk az IMF-fel

Bár a Nemzetközi Valutaalap felfüggesztette a készenléti hitelről szóló tárgyalásokat hazánkkal, Varga Mihály megbízatása továbbra is él. Vagyis mi továbbra is tárgyalnánk arról a hitelről, amelyre hazánk nem is volt alkalmas. Most olyanról tárgyalunk, amiről nem is tárgyalnak velünk.

hvg.hu


Orbán kinevezte az új rendőrfőkapitányt

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Papp Károlyt országos rendőrfőkapitánnyá, elődjét Hatala Józsefet pedig a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökévé nevezte ki - közölte a Belügyminisztérium (BM).

MTI

Schifferék elmondják, hogyan lesz Orbán után

Szakítani kell az egykulcsos adórendszerrel, és el kell felejteni a gazdagoknak, tőkejövedelmeknek biztosított kedvezményeket - hangoztatta Schiffer András frakcióvezető az LMP országjáró körútjának veszprémi állomásán pénteken.

MTI